So What 19.2 - A Black Album

Az idei So What második száma miről is szólhatna másról, mint a Black Albumról? Illetve mindarról a három évről, melynek során végigturnézták a fél világot, beújították a snakepitet stb.

Kapunk egy kis francia (szó szerint - szerencsére azért angolra is lefordították) élménybeszámolót a valaha volt legnagyobb franciaországi buliról, amit 2012 májusában a Stade de France-ban adtak és betekintést nyerhetünk Ross Halfin nézőpontjába is.

A fő cikk pedig egy nagy kerekasztal beszélgetés a csapattal.

Megtudhatjuk, hol is indultak az album előkészületei, ha nem a One On One stúdióban, melyik albumok jelentettek inspirációt az album hangzásához, milyen konfliktusaik voltak Bob Rock-kal, hogy kezdett el "énekelni" James, hogy változtak a dalszövegek témái stb.

Az előzmények az... And Justice For All-ig vezethetőek vissza. Tulajdonképpen belefáradtak a komplex számokba és a végletekig elmentek már a negyedik albummal.

"...ahol kezdődött az ...And Justice For All turné vége volt... tisztán emlékszem négyen ültünk az öltözőben a koncert után és arról beszélgettünk, hogy játsszuk el a Justice album számait élőben. És az egész arról szólt, hogy ne csesszük el. Az egész arról szólt, hogy emlékezzünk a képtelen hosszú számokra. Minden éjjel lejöttünk a színpadról és olyasmi volt, hogy "te itt basztad el, te ott, te nem emlékeztél arra a részre.
És azzal az anyaggal megvoltunk, nem tudtuk tovább vinni. Mit csinálhatsz a Dyer's Eve után? De most komolyan, hova tovább a Dyer's Eve után?" (Lars)

Tehát tudatos volt a váltás, eleve úgy indultak neki, hogy egyszerűbb számokat akarnak. Kirk riffjéből az Enter Sandman volt az első szám, amit megírt James és Lars, majd a Sad But True a következő. Vagyis a két legegyszerűbb dal született meg legelőször. Korábban a gyorsaságra, az elsöprő riffekre építettek, ezután ahogy a legtöbb csapat a groovera helyezték a hangsúlyt. Szinte mindenkinek megvolt ez a "bal kanyar" a karrierje során, legyen az Coroner, Voivod, Rush...

"Szükségünk volt segítségre. Nagyobbra, kövérebbre akartuk csinálni (mint a Justice). Precízebbek voltunk, vékonyabbak, a dalok pedig őrültek. Arról szólt, hogy tudjuk előadni, mennyire tudjuk az arcodba nyomni? Felismertük, hogy élőben megvolt a vibrálás, de nem kapjuk azt a reakciót, interakciót a közönségtől... a hey, hey típusú dolgokat. Tehát tudtuk, hogy valaki másra van szükségünk, aki segít nekünk egy izmosabb hangzásban." (James)

Így került a képbe Bob Rock, aki viszont nem csak felvenni akarta a lemezt de producerelni is. Olyan szinten szólt bele a dolgokba, amit a csapat eddig még nem tapasztalt és ez komoly feszültségeket szült. De csak sikerült összehozniuk a világ egyik legsikeresebb heavy metal albumát. A teljes cikk a So What-ban.

 

 

Copyright © 2014 Metallica Hungarica - The First Hungarian Chapter. All Rights Reserved.