Hol is kezdjem, ha metallica koncert, akkor korai kelés… ugorjunk a buszra, természetesen most is jó volt a hangulat, izgatott légkör stb. A szerencse megint velünk volt, út közben nagy esőbe futottunk de hála (a kevésbé felhős) égnek, Prágát megkímélte. 4:20 körül érhettünk oda, akkor a kapuk már nyitva voltak, a legtöbben indultak is be. Én még vártam a csodálatos front of the stage jegyemre, amit Jaco barátom hozott is hamarosan. 5 után nem sokkal bementem, akkor már elég nagy tömeg volt. (Amint az később kiderült a Metallica volt kint a Merchandise-os cuccoknál, hogy pontosan mikor nem tudom, de talán csak kevesen múlt, hogy a 4 után érkezők lemaradtak róluk, hát így utólag emiatt azt hiszem sokan nagyon savanyú képpel néztük azt a videót…)

 Mikor beértem a Mnemic már lement, nem nagyon ismertem, bár jó lehetett, mindegy nem bánódtam különösebben. Viszont a Machine Head-nek örültem, bár nem vagyok különösen nagy rajongójuk, de a More things change albumot sokat hallgattam korábban. Energikusan játszottak, biztos hogy nagyon jó koncertbanda, DE olyan szörnyű hangzás volt, hogy egyszerűen élvezhetetlenné tette a koncertet. Eltorzult basszus és erős lábdob furcsa elegyét lehetett hallani, gitárt és éneket pedig csak a háttérben... Szinte fájt…

Nem tudom mi okozta a rossz hangzást, de reméltem, hogy a Metnél jobb lesz. Jobb is lett, bár talán mégsem volt olyan tökéletes mint Bécsben, de sebaj, olyan hangulat volt, hogy ebből már mit sem érzékeltünk. Elől a 8-10. sor körül állhattam bal oldalt. A front stage rész egyben volt az első ülőszekcióval, tehát szabad volt az átjárás, azt hiszem ezért sokan lejöttek, emiatt meglehetősen zsúfolt volt a színpad előtt. 8 körül elindult a Long way to the top, természetesen mindenki tudta, hogy a long way után végre Metallica jön. A creeping death alatt a zsúfolt tömegben igen erős lökdösődés indult. Nem sokat láttam, a kilátás erősen blokkolva volt előttem jópár hosszú göndör fürt által. Nem túlzok, ha azt mondom én az a típus vagyok, aki általában utolsónak száll fel a buszra, de úgy gondoltam egy színpad előtti jegy adta ritka lehetőséget még nekem sem szabad elszalasztani. Eleve sokat lökdöstek, kicsit rásegítettem a dologra, és hirtelen a HARMADIK sorban találtam magam!!! Tökéletesen elől (bár kicsit túl bal szélen), ennél már nem lehet közelebb jutni.

Innentől kezdve minden tökéletes volt. Bécshez hasonlóan tripla Ride kezdés! Creep-bells-ride! Fantasztikus volt, itt az elején Kirk is jött a bal oldalra elénk, sajnos a koncert további részében lustán inkább a jobbon maradt. Vicces volt a három 84-es szám után (amiket 1983-ban írtak), hogy ezt kérdezte tőlünk James: „We are going to be playing some old stuff, ready for that? When I say old, how old do you want it?” Természetesen csak „Kill em all old” szám jöhetett: The Four Horsemen, nagyon, nagyon ütött! Hihetetlen jó élőben, nagyon örültem, hogy újra hallhattam,  az And justice for all-t szintén.

Devil’s dance! Az egyetlen Load-os szám, úgyhogy igazán jól esett, ráadásul ezt a számot korábban egész keveset játszották. És újra egy ritkább szám, bizony, yes: No Remorse! Kill-ről bármit szívesen  hallottam volna, tehát ezzel is tökéletesen elégedett voltam. Fade to black kihagyhatatlan szám, ezzel meg is volt a Ride album fele! A végén, mikor az utolsó hangokat elhúzták, már tudni lehetett, hogy Master jön, Hetfield épp előttünk állt, szinte az egész szám alatt, kiabáltam is neki, hogy Master, hátha nem emlékezett, mi jön, hehe. Most csak 2 számot játszottak a Master albumról, viszont a második szerencsére meglepetést okozott: Damage inc.

Ezután pihenhettünk egy kicsit, Nothing else matters szintén kötelező. Ahogy az a Sad but true is (ami viszont nem volt Bécsben, ott akkor helyette Roam volt, ezért jó volt a váltás). A One az egyik abszolút kedvencem, mindegy hogy mit játszanának ha ezt nem, akkor azt hiszem szomorúan mennék haza. A szám előtt iszonyú hangos robbanások, a feltörő lángok melegét pedig érezni lehetett, olyan közel voltak. Ezt követően már nem volt váratlan fordulat, Enter Sandman szintén kötelező. Feldolgozások: Last caress, so what szintén nagyon jól esett, és végül a befejezés már-már úgy tűnik lehetetlen, hogy mást játszanak, ne a Seek and destroy-t. Minden szempontból tökéletes koncert volt, a setlist megint fantasztikus volt, olyan helyről nézhettem a koncertet, amire nem gondoltam, hogy esélyem lesz. Koncert után a tömeg kicsit szomorúan, de elégedetten hagyta el a stadiont, aztán hamarosan indultunk is haza. Az utat visszafelé valahogy hosszabbnak és kényelmetlenebbnek éreztem, talán a fáradtság miatt, de egy tökéletes napot is be kell fejezni valahogy.

Folyt. köv. 2009!?