Beszámoló 2007.07.05. Bécs - Marci

Hogy is van az a mondás: ha Mohamed nem megy a hegyhez…A lényeg: eldöntöttem, hogy még egy bécsi Metallica koncertet nem szalaszthatok el! És nem is bántam meg, nagyon jó 24 órás kirándulás volt! (ugyanis én reggel 8 körül indultam Városföldről, hogy biztos ami biztos időben ott legyek.) Szinte (hehe) egyből odataláltam a találka helyére, és még időben is. Igazán jó volt látni annyi sok Met fant…bár szinte senkit nem ismertem, és az poénos volt, hogy már itthon derült ki, hogy együtt utaztam olyannal akivel korábban már telefonon is beszéltem és nem tudtunk egymásról. A buszon jó volt a hangulat, főleg mikor már zenei aláfestést is kaptunk, tudtuk elemezgetni a számokat..mikor szükséges volt, soroltam pár dátumot és végre itt volt olyan, aki tudta miről beszélek : )))


Megérkeztünk. Kinyitották a kaput, nem bociztunk, bementünk. Talán még hamarabb kellett volna indulnom, a kordon után az első sorba kerüljek. 5 előtt már ott voltam és a tömeg egyre csak nőtt, szóval úgy döntöttem én már itt le is táborozok, nem akartam veszíteni a pozíciómból. Meg különben is rutintalan voltam, először voltam, na. Oomph (ez volt az egyáltalán? vagy E.. nemtom) szóval ez a kezdő csapat olyan volt amilyen… Tulajdonképpen ha nem látom a színpadot, elhittem volna, hogy a Rammstein játszik. Tehát egyéninek nem voltak mondhatóak. Dobosuk meg nem volt. A színpad már a Heaven and hell-re (aka Black Sasbbath) volt alakítva, mint később kiderült, csak a vásznat húzták fel a csapat előtt, a cigiző angyalokkal. Én örültem nekik, mégiscsak egy legenda. Azért ez special guest volt tényleg, annak idején a Metallica volt Ozzy előzenekara, most meg ők voltak előzenekar. Szóval az igazság az, hogy korábban csak az Özzy-s albumokat ismertem,de a koncertet megelőző két hétben hallgattam a 3 (kemény)Dio-s albumot, hogy élvezhessem a koncertet. Meg is volt, elég jól zenéltek. Kicsit sajnáltam őket, azt hiszem a többség nem igazán ismerte őket (illetve gondolom a legtöbben a B.S.-ot Ozzyval azonosítják) vagy nem voltak rájuk hangolódva, de érthető, másra vártunk…
Utánuk viszonylag hosszú szünet következett, ez elég rosszul esett mivel már ácsorogtam ott egy ideje, és továbbra is tartottam a helyem. Teljesen átrendezték a színpadot, figyeltem, hogy még a szőnyeget is felcsavarták, hehe. Kezdték behangolni a hangszereket… Már annak megörültem, mikor megláttam Kirk sárga Mummy-s gitárját. Aztán kitették az állványon az akusztikus gitárt is, gondoltam, na akkor Unforgiven lesz, hát nem. Aztán volt egy kis riffelgetés is, szerintem Disposable Heroes-ból, vagy legalábbis nagyon hasonlított. A várakozás közben a közönség többször felharsant, már elég türelmetlenek voltunk.

Már vártam, hogy végre jöjjön az ACDC, úgy láttam a többieken is, hogy tudják ez már mit jelent. Jött is utána az Ecstasy a színpadról és az eksztázis a közönségtől…A Creeping Death valami hihetetlen erővel csapott be. A lábdob olyan erős volt, hogy Lars minden dobbantásánál úgy éreztem az a mellkasomban dobban, azt hiszem akkor csak azt éreztem szívdobogás helyett. De minden hangszer hihetetlenül erősen szólt, de hiszen a dobhártyánban az szólt: „yesss Im creeping death”. Középtájtól kicsit jobbra álltam kb 5-6. sorban a wavebreakeres rész mögött, örültem végülis viszonylag jó hely volt. Csak hirtelen elég nagy pogó indult épp mellettem, nem is tudtam Robot nézni, mikor már a For Whom bevezetőjét játszotta, ami pedig az a rész, amit talán a legtöbbször hallgattam meg előzőleg koncertverziókban, na meg persze az anesthesiát. No de fantasztikus élmény volt végre élőben hallani. Ride the lightning: zsinórban a harmadig szám a Ride albumról, nem bántam, sőt! Nagyon örültem, hogy ezt a ritkán játszott számot is hallhattam, és ez az a szám, melynek szövegében mindig kell egy kis segítség Jamesnek. Hát amit tudtam, megtettem. A folytatás kegyetlen: újabb 8 perces szám, a kíméletlen Disposable Heroes! Gyilkos volt. Most a hangolás miatt (akusztikus gitár) mindenki az Unforgivent várta, hát nem az jött, hanem Welcome home! (Azt olvastam a személyzet valószínűleg nem tudhatta a setlistet, ezért hangolták azt is, illetve Lars ugye ki tudja mikor adja ki a végleges setlistet…) Tuljadonképpen nem bántam, mert a két szám között úgysem tudtam volna választani és így legalább volt egy kis meglepetés, mivel egyébként majdnem ugyanaz a setlist volt mint Lisszabonban, elég kiszámítható volt a dolog. Majd ismét elképesztő szám: …And justice for all! Nagy kedvencem, és reméltem is hogy a Master album után 07/08as turnén majd előhozzák, úgyhogy nagyon örültem neki.

Ennek a tíz perces számnak is nagyon élvezetes minden egyes másodperce! Do you want some singing tonight? Ideje volt egy olyan számnak jönnie, ami jobban bevonja a közönséget. Rendesen meg is énekeltettek bennünket, mind leálltak és hallgattak bennünket, gondolom tetszett nekik, vagy addig legalább James pihent egy kicsit. Aztán meg is dícsért bennünket James. Aztán zúztak tovább Kill em all még nem volt és erről az albumról sem rövid szám jött, hanem ismét egy hosszú és nagy kedvenc, klasszikus: The Four Horsemen. Hú az a riff… Nem a slágeres típus, de a szöveggel nem lehetett gond. Nem vagyok az az ugrálós típus, úgyhogy én hangommal próbáltam kifejezni folyamatos elégedettségem. Illetve bólogattam is (igent) ütemesen, mintha Lars nem csak a dobot irányította volna… Majd jött Robert basszus szólója. Azt a pattogós dolgot már ismerhettük, nagyon jó volt, illetve utána azt hiszem új dolog jött. Vicces volt, minden részt más pózban játszott, és ehhez megfelelően helyezkedett el vmi ládán, hol ült, hol áll rajta. Egyébként az egész koncertről kijelenthető, hogy Robert elődjeihez méltóan játszott. Tudtam minek kell jönnie…hú, alig vártam, hogy induljon az a basszus az Orion elején, és elindult. Ez is egy álom volt, hihetetlen, hogy hallhattam az Oriont. Mivel korábban nem voltam, mikor a full Master albumot játszották, azt hittem végleg lemaradtam erről a lehetőségről, ezért nagyon örültem, hogy a 2007-es programban is benne maradt ez a szám. Azt hiszem tavaly rájöttek a srácok, hogy ilyen számokon sem fog unatkozni a közönség. Ó az a basszusszóló…És a szám után együtt mondhattam James-sel: „God bless Cliff Burton”. Hát ezt sem fogom elfelejteni, jöjjön is akármilyen szemilitás öregkoromra. Fade to black: kihagyhatatlan klasszikus. A folytatásban ismét: Master of puppets. Énekeltük is a refréneket rendesen. Mivel néha elég hevesen zúztak, pogóztak  tőlem balra magyarok és osztrákok együttes erővel, ezért amikor James bemondta a következő számot, úgy gondoltam, jobb lesz, ha most még inkább félre húzók: Whiplash. Nagyon gyors, nagyon erős, mivel You are Metallica! A folytatásban sokan a Sad but true-t várták, de én nem bántam a Wherever I may roamot. Most így két nappal a koncert után talán megtalálhattuk az okot, hogy miért, hiszem épp pár órája játszották el ezt a számot is. Nothing else matters: kihagyhatatlan, hangos éneklés ismét. Majd One: újabb Hihetetlenül nagy kedvencem, végre élőben. Szakszóval élve: horzsolt rendesen. Valahogy úgy éreztem, annál a résznél Lars nem úgy dobolt mint az ősidőkben, de azért taposott rendesen. És a szólók is hasítottak. Sandman: itt olyan ugrálás indult be, amit addig az egész koncerten nem tapasztaltam, és persze énekeltük is rendesen. Közeledtünk a végéhez, újabb meglepetés, amit mostanában nem játszottak: Stone Cold Crazy, you know…Zárás a kihagyhatatlan Seek and Destroy-al. Ezt is hallanom kellett! Refrénbe besegítettünk Rob mellett mi is természetesen. Majd jött a szomorú búcsú, megtapsoltuk őket, ők is minket, dobáltak pengetőt, ahogy szokás, és lassan eltávoztak.

Aztán gyorsan elindultam pólóért, úgy gondoltam erről az estéről kötelező ez az emléktárgy. Az elején, miután bejöttem a kapun, egyből beálltam a színpad elé, szét se néztem, szóval a koncert után csak úgy találomra indultam el, de szerencsére jó irányba. Az eső időzítése is jó volt, akkor kezdett csak szemerkélni, mikor már indultunk vissza a buszhoz. Nem tudtam a szekuricsik mennyire szigorúak, táskát meg nem vittem be, szóval a fényképezőgépet a gatyámba dugtam, így vittem be. Azért kicsit furcsa volt, próbáltam természetesen menni és nem úgy mint egy aranyeres. Szerencsére tudtam is pár képet csinálni, minden számban szántam rá egy kis időt. Csak talán nem a pogoban kellett volna fényképezni, ez kicsit megnehezítette a helyzetem….  Elképesztő koncert volt (oké nekem az első, nyilván ezt mondom, de a tapasztaltak is mind ezt mondják, még azok is akik ezen a turnén több koncerten is voltak) és látszott hogy a csapat is igazán élvezte, mosolyogtak, örömmel játszottak. A koncert folyamán kiderült hogy csomó magyar volt kint, előzőleg annyit tudtam, hogy 2 busz = több mint száz ember plussz kocsi stb.., de utólag a (több) ezres magyar létszám sem kicsi azt hiszem. Bármerre mentem, mindenhol magyarokat hallottam…
Na, aztán vissza a buszhoz. Elindultam azon a hosszú úton, és sorban mindenhol csak buszok, amíg a szem ellát (ok sötét volt, de ameddig elláttam volna)  A 39. busznál úgy gondoltam visszafordulok, talán nem találtam meg a buszunk, aztán mégiscsak mentem tovább, végül szerncsémre kb 5 busszal arrébb megtaláltam : )))) A buszban még a megbeszéltük a legjelentősebb dolgokat, a végén egy két poén, ami már inkább a szellemi fáradtság jelét mutatta, majd a fizikai fáradtság jelét mutatva a legtöbben aludtunk a haza úton.
Kb 8 körül értem haza, zárult a 24 órás kiruccanás. (sajnos? / szerencsére?) elég magabiztosan kijelenthetem, hogy életem legjobb napja volt!
(Ja igen, egyetlen dolgot bánok, hogy holland trader barátommal stokvissal nem sikerült találkoznom, pedig elterveztük. Azt hiszem a technika ördöge szólt közbe az utolsó pillanatban…)

Copyright © 2014 Metallica Hungarica - The First Hungarian Chapter. All Rights Reserved.