Két év után meglepetés klubkoncerttel tértek vissza és a Whiplash-sel nyitottak!

Egészen pontosan 738 nap telt el az utolsó igazi Metallica koncert óta! Ez olyan rég volt, hogy talán már el is felejtettük, eleinte nem a covid volt a kényszerpihenő oka, hanem James rehabra vonulása. A befejezés az emlékezetes S&M2 koncertekkel végződött, majd hosszú szünet következett. Adtak egy stream koncertet is, de nem vitték túlzásba, ez a csapat az élő zenéről szól!

 


Titoktartásban remek a banda, a semmiből jelent meg a hír a metallica.com-on, hogy szeptember 16-án a san francisco-i The Independent-ben fognak játszani! A hír dél körül jelent meg és a jegyek igen hamar elfogytak. Volt, aki azonnal kocsiba szállt, de a két órás út túl hosszúnak bizonyult és addigra a kb. 400 jegy már elkelt. Azokat ugyanis csak az Independent jegyirodájában, személyesen lehetett megvenni, így csak helyieknek volt esélyük a bejutásra (ráadásul mindenki csak egy főre tudott belépőt venni).

Tulajdonképpen nem is olyan nagy csoda, hogy egy kis klubkoncerttel tértek vissza. Történetük során már többször előfordult, hogy egy-egy nagyobb szünet után kisebb helyen melegítettek be, esetleg klubtagoknak szóló koncertet adtak. A jegy is baráti 20 USD volt csupán (jelenleg a The Independent jegyárai kb 20-50 USD között mozognak).

 

 

 A setlist is egész érdekesre sikerült. Egyből a Whiplash-sel kezdtek, ami a 40 éves pályafutásuk során nyitónóta még sosem volt. A Black Album megjelenéséhez kapcsolódóan a Holier Than Thou is sorra került (melyet a Jimmy Kimmel Live-ban is előadtak). Nem a legtipikusabb nóta a legklasszikusabb albumukról. És akkor jegyezzük meg egyből azt is, hogy az Enter Sandman és a Nothing Else Matters NEM hangzott el a bulin! Rengeteg nagy rajongó várta ezt a pillanatot évek óta... :) Nagyjából a stadionos nagy események menetidejét tartották 16 dallal, amelyben két dal a Hardwired-ről is befért a programba, a Now That We're Dead és a Moth Into Flames.

Közben pedig épp megérkezik a hír, hogy a Metro Clubban is fellépnek a mai napon... Abban a chicago-i klubban, ahol 1983-ban is játszottak és épp a Kill 'em All megjelenését ünnepelték. Erről a koncertről szerepelt két dal már a Cliff 'em All-on is, illetve a pandémia alatti "Metallica Mondays" keretében kaptunk egy teljesebb videót is.

Nem tudni, hogy lesz-e még klubkoncert, de ami (egyelőre) biztos, hogy szeptember 24-26-án a Louder Than Life fesztiválon fogják először elfoglalni a "nagyszínpadot" is. Jövőre pedig már egy ideje hivatalosak az európai dátumok, úgyhogy reméljük, minél több lehetőségünk lesz látni őket!

 

Copyright © 2014 Metallica Hungarica - The First Hungarian Chapter. All Rights Reserved.